Földvári György: Egy kis flört (Kópénovella)

21Júl10
 
 
Földvári György: Templom 1.

     

        

         

Közép-európai kópénovella                     

                         

          

   A novellában kitalált személyek szerepelnek. Dr. Doktor Gedeon nevű ügyvéd nem létezik. A valósághoz való bármely hasonlóság kizárólag a véletlen műve lehet. Az esetleges ebből fakadó reklamációkat a következő címre kérjük küldeni:                                       

                                        

Dr. Doktor Gedeon                                       

Laposvár                                       

Alsó Havi Boldogasszony út 23.                                       

hátul az udvarban balra.                                       

(Kéretik kettőt csengetni.)                                       

                                        

“Bízzál, ügyed az Istené,                                       

Népét ő el nem ejtené,                                       

Ő áll majd bosszút érted.                                

                             

Ő állít Gedeont melléd,                                       

Általa harcodban megvéd                                       

Szent igéjét és téged.”                                       

(Gusztáv Adolf éneke)                                       

                                        

   Dr. Doktor Gedeon a tükör előtt állt, és a nyakkendőjét kötögette. Szerette ezeket a mozdulatokat: a kultúrember fölényével vetette át balról jobbra majd jobbról balra a nyakkendő végét, hogy aztán középen diadalmasan kihúzza, tökéletes egyenlő szárú háromszögű csomót alkotva. Ez a csomó messze magasan a köznép fölé emelte viselőjét, irigységgel töltve el mindazon tökéletlen, műveltségben elmaradott férfiakat, akik csak egyszerű, enyhén balra dőlő csomót tudnak alkalmazni a nyakkendőjükre.                                       

   Lehajtotta az inggallérját, és erőteljes mozdulatokkal középre cibálta a piros nyakkendő tökéletes csomóját. Dr. Doktor Gedeon szerette a piros nyakkendőket és a csíkos ingeket. Egyénisége részeivé váltak és szinte fizikai fájdalmat érzett, ha más színű nyakkendőt kellett kötnie (ami azért nem sűrűn fordult elő).                                       

   A hajkefével végigszántott gyérülő hajzatán. Hátul, a kutacs körül kialakult kopasz foltot gondosan eltüntette, úgy, hogy a megfelelő fürtöket balról jobbra átfésülte a koponyáján. Felvette világoskék pulóvere fölé barna zakóját, és kedvtelve nézett a tükörbe. Onnét egy elegáns úriember nézett vissza rá. A fülei talán kicsit túl nagyok és elállóak, az orra is lehetne finomabb metszésű, de a nagy világoskék szemek elterelik a kutató pillantásokat a zavaró részletekről.                                       

   Megpróbált áthatóan nézni. Meg volt elégedve az eredménnyel. Úgy érezte: nincs az az ügyész, bíró vagy ügyfél, akit ezzel a tekintettel le ne szerelne.                                       

   Igen, most már elindulhat!                                       

   Energikus mozdulattal a hóna alá csapta a táskáját, kezébe vette esernyőjét, és fütyörészve kilépett az ajtón. Jobbra-balra köszöngetve végigvágtatott a főutcán. Az irodája elé érve megtorpant egy pillanatra. Ránézett a táblára, amelyen tekintélyt parancsoló, józan, egyenes betűkkel ez állt: Dr. DOKTOR GEDEON ÜGYVÉD. Elégedett sóhaj tört fel mellkasából, mint szinte minden reggel, amióta ebbe az irodába költözött.                                       

   Megigazította nyakkendőjét, a tábla tükrében egy pillanatra elpróbálta a fennsőbbséges, ám jóindulatú félmosolyt, amellyel reggelente a titkárnőjét szokta köszönteni, majd energikusan kinyitotta az ajtót, és belépett.                                       

   – Jó reggelt, Ibolyka – mondta fennsőbbséges, ám jóindulatú félmosollyal -, nagyon csinos ma. Új frizurája van?                                       

   Nem várta meg a választ, megkerülte a csepp irodát szinte betöltő neokoloniál íróasztalt. Ledobta magát a forgószékbe, hosszan elnyújtva keresztberakta lábait, és felvett az asztalról egy iratot. Amíg tanulmányozta, arcán az az elégedett mosoly játszott, amellyel odakint a névtábláját gusztálta.                                       

   Nem sejtette, hogy most indul felé a Végzet. Méghozzá nem is akármilyen.                                       

   Doktor Gedeont egy nő akarja agyonütni. Valószínűleg meg is teszi, de ennek ábrázolását bízzuk avatottabb tollú írókra és a bulvársajtóra. Mi itt most inkább arra legyünk kíváncsiak: vajon milyen okok vezették arra Kis Eleonóra állás nélküli pedagógust, hogy ilyen végleges tettlegességre határozza el magát Doktor Gedeon ügyvéd úrral kapcsolatban.                                       

   Kis Eleonóra, mint a Végzet asszonya, hét évvel ezelőtt robbant be dr. Doktor Gedeon életébe. Szép nyári nap volt, a fákon csicseregtek a madarak, az út mentén porban fulladoztak a virágok, és a szökőkutak sem zavarták csobogásukkal a város idilli békéjét, mert vízhiány miatt lezárták őket.                                       

   Dr. Doktor Gedeon a jóllakott cápa mosolyával vette föl a telefont.                                       

   – Igen…Hát kérem, van egy lyukam holnap kilenckor, de ne tessék késni, mert kilenc harmincra fontos ügyfelet várok…                                       

   Mosolya, ahogy a kagylót letette, már a kevésbé jóllakott cápáé volt. Ismét egy közismert, negyvenes elvált úriasszony az ügyfélkörében!                                       

   Szerette ezt a korosztályt, ezt a kategóriát. Ezekkel a nőkkel nem kell sokat lacafacázni, ha az ember egy kis feltűnés nélküli szexet óhajt lebonyolítani a másológép tetején. Ráadásul maximálisan diszkrétek, nem dicsekednek hódításaikkal a barátnőknek; mint a huszon- és harmincéves csitrik. A házasságból viszont kiábrándultak annyira, hogy ne kelljen félni attól: esetleg többet akarna valamelyikük az ügyvéd úrtól, mint amennyit adni óhajt.                                       

   Másnap a találkozás nem egészen úgy zajlott, ahogy dr. Doktor Gedeon előzetesen elképzelte. Kis Eleonóra ugyanis magával hozta a volt férjét. Az ügyvéd úrnak már ez is úgy esett, mintha orrba vágták volna. De túltette magát rajta. Valami törvényértelmezésről volt szó, de dr. Doktort sokkal jobban foglalkoztatta a pikáns helyzet: megpróbált a jelenlevő másik hímnemű egyed orra előtt olyan jeleket adni az ifiasszonynak, amelyekből az egyértelműen észreveszi, hogy az ügyvéd úr szívesen venne egy kis nemhivatalos kapcsolatot is az ügy érdekében.                                       

   Legnagyobb bosszúságára Kis Eleonórát (legalábbis látszólag) kizárólag az ominózus paragrafusok érdekelték. Dr. Gedeon úgy gondolta, hogy ez a harmadik személy jelenlétének köszönhető. Pokolba kívánta a volt férjet, aki most a szépasszony munkatársaként jelent meg, és sűrű szakmai okvetetlenkedésekkel zavarta e liezon kialakítását célzó kísérleteket.                                       

   Nem volt más hátra: új utat kellett választani. A szakmai csillogás, a brilliáns hozzáértés lehengerli az ügyféllé avanzsált úriasszonyokat, ezt már több évtizedes tapasztalatból tudta. Vetett hát egy negyvennyolc fogú farkasmosolyt a volt férjre, aztán a szépasszonyhoz fordulva kifejtette, hogy a rendelkezésére álló törvényszöveg alapján azt csinál, amit akar, különösen ha egy ilyen jóképességű, okos, szakmailag abszolút felkészült, férfias és szép ügyvéd veszi kezébe az ügyeit.                                       

   Megcsillogtatta ékesszólását, amelytől már több bírónő ömlott végig ájultan a pulpituson. Úgy látta, végre közelebb jutott ahhoz, amit akart: Kis Eleonóra úgy néz fel rá, mint egy istenre.                                       

   Lelkesedésében el is felejtette megnézni a törvényszöveg végét, ahol a korlátozások voltak felsorolva.                                       

   Az ügyfelek végül fizettek és elégedetten távoztak. Kis Eleonóra, aki jobb híján könyvkiadásból óhajtott megélni, elküldte következő megrendelését a nyomdának.                                       

   Eredetileg pedagógus volt. Közeli ismerősei szerint reménytelenül pedagógus. Feltétel nélkül hitt abban, amit tanított. A helyzetet súlyosbította, hogy kis Eleonóra nem matematika szakos tanár volt (ebben az esetben ugyanis az, hogy hisz a Pitagorasz-tételben, kevésbé gyakorol hatást magánéletére), hanem irodalmat tanított.                                       

   Köztudott, hogy a huszadik század második felétől az iskolarendszer az erkölcstanítást az irodalomórákra száműzte. Kevésbé köztudott, de tény, hogy azzal az erkölcsiséggel, amelyet az általános iskolai tanterv közvetít, már a kádári szocializmusban is csak éhenhalni lehetett, az azt követő protekcionista félszabadversenyes kapitalizmusban pedig egyenesen öngyilkosságnak számít ezeket a normákat a hétköznapi életre alkalmazni.                                       

   Egy olyan, viszonylag védett közegben, mint egy iskola, az ilyen elvek szerint élő ember még úgy-ahogy boldogulhat, de ha kicsöppen belőle, elveszti a lába alól a talajt.                                       

   Kis Eleonóra cégvezetőként úgy tárgyalt, hogy meg volt róla győződve: minden partnere azt mondja, amit gondol, és az ígéreteit betartja. Azt hitte, hogy a szakemberek tisztességesen dolgoznak, és betartják a határidőket. Ekkora naivitással belevágni egy üzletbe a kilencvenes évek Magyarországán meglehetősen reménytelen vállalkozás. Nem is tette volna, ha nincs rákényszerítve. Kis Eleonóra a rendszerváltás tipikus áldozata: úgynevezett kényszervállalkozó volt.                                       

   Miután munkahelyét bezárták, és az iskolabezárások miatt más munkahelyre kerülni reménye sem volt, kénytelen volt megragadni az első kínálkozó alkalmat. Mit is csinálhatott volna mást: egy, az iskolai oktatás kiszolgálására szakosodott könyvkiadót alapított. Innentől egyenes útja volt a bukásig.                                       

   Belebonyolódott egy szerzői jogi ügybe. Jóhiszeműen nem fizetett jogdíjat néhány örökösnek, mivel volt az idevágó törvénynek néhány passzusa, amely úgy látszott, oktatási célra készült kiadványok esetén kivételt tesz. Aztán kapott egy levelet egy kiadótól, amelyben felszólították: hagyja abba az ilyenfajta könyvkiadást, mert feljelenthetik. Erre keresett egy megbízható ügyvédet, hogy értelmezze a törvényt.                                       

   Doktor Gedeon fogalmazott egy válaszlevelet, amelyben megírta, hogy a törvény lehetőséget ad az ilyenfajta eljárásra, és a levélíró cég a felszólításával elmehet a sóhivatalba. Aztán elégedetten, kezét dörzsölve hátradőlt. Kifejezetten tetszett neki a saját frappáns, célratörő, gunyoros és fennsőbbséges fogalmazása. Meg volt győződve róla, hogy szakmai tökélyének, brilliáns eszének és lehengerlő egyéniségének köszönhetően Kis Eleonóra hamarosan az ölébe hull.                                       

   A hölgynek viszont eszébe sem jutott hullani. Dolgozni akart, és dolgozott is, napi tíz-tizenkét órát. Valószínűleg nem hajtja úgy magát, ha tudja, hogy ügyvédje, tudtán és akaratán kívül zsákutcába küldte. Mindenesetre a Doktor Gedeon által megválaszolandó levelek megszaporodtak, így az ügyvéd úrnak sűrűn volt alkalma találkozni a kellemes klienssel.                                       

   Bár az ötödik-hatodik találkozás után a kliens már nem volt annyira kellemes. Inkább bosszantó, idegesítő. Doktor Gedeon úgy érezte: annyi energiát pazarolt már erre a nőre, amivel egy toronyházat fel lehetne építeni. És semmi sehol. Nem érti a jeleket, nem veszi az adást. Hiába kínálja fel neki az alkalmat, hogy kettesben beszélgessenek, őt csak az ügye érdekli. Csodálja doktor Gedeon ügyvédi hozzáértését, felnéz rá, de ennyi.                                       

   Az ügyvéd úr ideges volt. Egy reggel ferde csomóra kötötte nyakkendőjét. Ezt már a felesége is észrevette.                                       

   – Mi van veled, Giduska? Gondjaid vannak?                                       

   Doktor Gedeon morgott valamit, kioldotta a csomót, és újra megkötötte a nyakkendőt.                                       

   Mint a KÁOSZ (Kimódolt Álszentek Országos Szervezete) helyi elnöke, kényesen ügyelt a jó hírére. Bár nagyon óvatos volt, még ezt is kockára tette: amint Kis Eleonóra belépett az irodába, valami ürüggyel elküldte a titkárnőt, aki a harmadik eset után már megértő mosollyal szedte a cókmókját: megint eggyel szaporodott az ügyvéd úr gyűjteménye!                                       

   De a dolog csak nem akart összejönni. És hát nemsokára bekövetkezett ami elkerülhetetlen volt: Kis Eleonórát, aki fittyet hányva a felszólításokra, már a második kiadó üzleti érdekeit sértette meg újabb könyvével, feljelentették “a szerzői és szomszédos jogok megsértése” címén. Ráadásul ezt a tévéből tudta meg, ahol a híradóban bemutatták az egyik könyvet, amelyet az ügyvédje véleménye alapján adott ki – mint kalózkiadványt.                                       

   – Megnyerjük! – mondta Doktor Gedeon biztató mosollyal – a törvény egyértelmű!                                       

   Amikor Kis Eleonórát először elítélték, Doktor Gedeon lenézően mosolyogva minősítette a bíró szakmai hozzáértését.                                       

   – Felmentésért fellebbezünk!                                       

   Ezután, mivel pedáns ember amúgy, elővette az ügy iratait, és átnézte. Ekkor vette észre, hogy a törvényszöveg a másik oldalon folytatódik.                                       

   – Hát ezt eltoltuk! – mondta magának a fejét vakarva. Aztán legyintett. – Majd kidumálom!                                       

   És írt egy szívhez szóló fellebbezést -, tele a szegény gyerekek támogatására irányuló törekvéssel és más szociális szöveggel.                                       

   Hamarosan rá kellett jönnie, hogy a körmére ég a dolog: ha most nem hódítja meg Kis Eleonórát, akkor soha. Ugyanis az ügyfél is észrevette, hogy a törvényszöveg folytatódik.                                       

   – Minek kellett ezt magának észrevenni?! – mondta igazi dühvel a hangjában.                                       

   Ahogy szokta, jeleket adott, de a nő nem figyelt rájuk. Felhívta este névtelenül, belehallgatott a telefonba. Semmi. A tárgyalás előtt már szinte eljutott a direkt próbálkozásig, de a belenevelt álszemérem visszatartotta. Dühében a tárgyaláson nem szólt egy szót sem. Erre, természetesen, még keményebb ítélet született.                                       

   Kis Eleonórát összezavarta az a tény, hogy a bírák szakmai dolgok megítélésében valóban kissé agyalágyultnak mutatkoztak, így aztán elhitte ügyvédjének, hogy a bíróság a jogértelmezésben is hülye. Ha eszébe jutott volna, hogy annakidején már a boldog emlékezetű Pósa professzor is így küldte el a hallgatókat, akiket bölcsésznek nem talált alkalmasnak:                                       

   – Menjen fiam, jogásznak, ahhoz nem kell ész, csak fenék. – bizonnyal megérti, hogy aki más dolgokban butának mutatkozik, az a jogértelmezésben még kiváló lehet.                                       

   Mindenesetre most itt állt egy tönkrement céggel, egy bírósági ítélettel, amelyre alapozva az egyik nagy kiadó azonnal kártérítési pert indított ellene.                                       

   – Felülvizsgálati kérelmet adunk be a Legfelsőbb Bírósághoz – mondta dr. Doktor Gedeon magabiztosan. – Halálbiztos a felmentés, legalábbis kilencvenkilenc százalék. Maga csak fizesse be Eleonóra a befizetnivalókat: ezt én ingyen vállalom.                                       

   Eközben hatalmasra tágult szemekkel nézte a megszeppent ügyfelet, és kipróbálta rajta szerelmi jelbeszédének összes bevált eszközét. Kis Eleonóra, bármennyire idegen volt neki ez a jelbeszéd, végre kezdett valamit kapiskálni az ügyvéd úr szándékaiból, és nagyon megijedt. A legközelebbi találkozóra, amit dr. Gedeon munkaidő utánra időzített, nem ment el.                                       

   Az ügyvéd idegességében összeborzolta mind a százhuszonnyolc szál haját, és másnap reggel nem bontotta ki a nyakkendőjén a rosszul kötött csomót. A tükör sem érdekelte: úgy érezte: ha belenéz, és meglátja, hogy tíz évet öregedett egy nő miatt, menten megüti a guta.                                       

   Mindenesetre keményen felkészült a tárgyalásra. Sajnos, a legfelsőbb bíró is, így aztán a felmentés elmaradt. Igaz, hogy enyhített az ítéleten, és csak egy bírói megrovásra tartotta jónak az esetet, de ezzel megerősítette: a Kis Eleonóra ellen folyó kártérítési pernek van jogalapja. Gyakorlatilag ezzel vált biztossá, hogy vagyona roncsait kifizetheti a nagy kiadónak, a cége elúszott, megélhetési forrása nincs. Egyszóval kicsúszott Kis Eleonóra talpa alól a talaj, és ott állt még egy kicsit, zuhanás előtt, a nagy semmiben.                                       

   Dr. Doktor még felöltött arcára egy kincstári mosolyt:                                       

   – A kártérítési perben még elő lehet venni a jogszabályt, és elmegyünk az Emberi Jogi Bíróságra.                                       

   – Magával ügyvéd úr, már sehova – mondta minden bátorságát összeszedve Kis Eleonóra. – Válunk ügyvéd úr!                                       

   Dr. Doktor Gedeon hirtelen megijedt. Úgy tűnik, nemcsak a pipihús úszott el, de ha ez a nő rájön arra, hogy az orránál fogva vezette, hát akár komoly ellenséggé is válhat.                                       

   Még néhány reménytelen névtelen telefont megeresztett, aztán írt egy levelet, amelyben minden felelősséget elhárított magától.                                       

   Eközben hősnőnk másik ügyvédhez ment. Megtudta, hogy az emberjogi bíróságon nem nyerhet, és a kártérítési perben nem lehet a törvényt újra értelmezni.                                       

   A lebegés megszűnt, Kis Eleonóra lezuhant.                                       

   – Ha akkor váltottam volna, amikor az első figyelmeztető levelet kaptam: – tulajdonképpen miért nem váltottam?                                       

   Itt megálltak a gondolatai. Lehetséges, hogy egy felületes tájékozódás alapján adott ügyvédi tanács és dr. Doktor szakmai hiúsága juttatta idáig?                                       

   Többször végigfuttatta agyában a gondolatsort. Mindannyiszor arra jutott: nemcsak lehetséges, de halálbiztos!                                       

   És ekkor bekövetkezett, amitől dr. Doktor Gedeon félt. Kis Eleonóra elkezdett mindenféle fórumokhoz fordulni ellene. Ez persze óriási tájékozatlanságra vallott, és elég nagy időveszteség volt, de hát hősnőnkről minden ismerőse tudja, hogy praktikus dolgokban a végletekig tájékozatlan, valamint naiv és meglehetősen totoja. Mindenesetre megtudta, amit az elején is tudhatott volna: az ezredforduló Magyarországán ügyfél ügyvéd ellen jogorvoslatot hiába keres, akár igaza van, akár nincs.                                       

   Mint az utóbbi időben nagyon sokszor, ült és gondolkozott. Elképzelte, ahogy dr. Doktor Gedeon ül a nagy, faragott székben a kifogástalanul megkötött piros nyakkendőjével, és tanácsot ad egy ügyfélnek.                                       

   És az ügyfél megfogadja a tanácsot!                                       

   Kis Eleonóra szépen felöltözött, kifestette magát, és elindult. Az ajtóból visszafordult. Körülnézett. Nem, ez nem elég nehéz…Ez az!                                       

   A szobrot a rendszerváltás után párszáz forintért vette az ócskapiacon. Egy régi szocdem plakát, a “kalapácsos ember” bronzba öntött másolata. Alatta a szöveg: “Munkásököl, vasököl, oda üt, ahova köll!”                                       

   Eléggé húzta a vállát a táska, de azért mosolygott, amikor belépett az ügyvédi irodába…                              

  

  

Reklámok


4 Responses to “Földvári György: Egy kis flört (Kópénovella)”

  1. A történetnek itt nincs vége. Szóbanforgó ügyvéd, hogy szakmai, emberi méltatlanságát elkenje, pártjához fordult segítségért. És ekkor elkezdődött Kis Eleonóra megfélemlítése. Telefonos zaklatások, lekurvázás, fenyegetés, mobilja anyagának letapogatása, beszélgetéseinek lehallgatása. Iwiw és email levelezésének böngészése, weblapjának el-ellopkodása, majd törlése. Helyi irodalmi almanachban megjelent novelláját olvashatatlanná tördelték, képzőművészeti kiállításának vendégkönyvét elcsúfították.

    Első hozzászólás:

    Az Ön helyzete súlyos, politikai lobbizás következtében alakult úgy, ahogyan. (Én az elmúlt rendszerben voltam “megfigyelt”, és számos esetben nyomatékkal jelentettem ki véleményemet, – ilyen példát már cítáltam korábbi levelemben, és mostani leveleimben is érintettem olyan témát, ami “politikai”.)
    Javaslom: Valóban tartsa magát ahhoz, hogy Önt nem lehet megfélemlíteni. Érdemes az így célba juttatandó üzeneteit igényesebben fogalmaznia. A tolvajt letolvajozni nem célravezető: ettől nem fog “megjavulni”.

    Második hozzászólás:

    Nálunk a politikai lobbi ezer meg ezer áttételen, kvázi-metamorfózison keresztül, strómanok tucatjait felhasználva végzi “áldásos” tevékenységét. Hiába jövünk rá a természetére, nyomait eltörli, elsimítja, másokkal összetapostatja, bizonyítékot találni lehetetlen. Ő maga pedig a közélet szférájában mindenható; bármikor bíróság számára hitelesen be tudja “bizonyítani”, hogy születésünk előtt három nappal – meggyilkoltuk az Édesanyánkat…

    Harmadik hozzászólás:

    tök jó. már olvastam korábban, de most is jó volt.

    Negyedik hozzászólás:

    Gyönyörű szerelmi vallomás. Köszönöm, h megosztottad
    ölelke

    Ötödik hozzászólás:

    Nekem volt “szerencsém” ügyvéddel összeakaszkodni, és a végén neki nem volt szerencséje… Holott a történetbéli Eleonórához hasonlatos naivitással álltam a dologhoz, s talán éppen emiatt háborodtam föl annyira az ügyvédi hibán, hogy kellő energiával követeljem a helyzet rendezését.
    A cím, alcím, bevezetés után humoros írásra számítottam, de a folytatást mégis komolyan vettem – tessék mondani: ez akkor most olvasói hiba?

    Hatodik hozzászólás:

    Nem, mert ennek a novellának egyrészt nagyon is finom, csaknem áttetsző humora van, másrészt túlságosan mélyen gyökerezik a mai magyar valóságban ahhoz, hogy kacagni tudjunk. Érintettek vagyunk. Mint a keserű komédia Shakespeare-nél, Moliere-nél. Érezzük a humort, de nem nevetünk rajta.

    Hetedik hozzászólás:

    Hát ez fáj nekem is…

    Nyolcadik hozzászólás:

    Elolvastam a novellat. Egyenlore emesztem.

    Kilencedik hozzászólás:

    Roppantul élvezem, nekem valóságos “csemege”.

  2. Tizenegyedik hozzászólás:

    Ha az én feleségemmel történt volna ilyen, az ügyvédet agyonvertem volna.

  3. Tizenkettedik hozzászólás:

    Kedves Szerzö és hozzászólók!

    A politikai vonatkozásokhos ez úton nem szeretnék hozzászólni, mert 30 éve kölföldön élek és a hazai politikai ismereteim ezt nem teszik lehetövé.
    A szóbenforgó emberi magatartásformák, vagyis az emberi „természet“ a történetben megnyilvánuló vonásainak elemzése, megitélésem szerint ragyogóan megvalósult az írásban. Mindenben egyett értek, remek, reális ábrázolás.
    Ami a felszint illeti, tehát az ügyvédi etika, munkamódszer, institició maga; eddigi relativ széleskörü tapasztalataim alapján: Svájcban és Németországban jellemzöen azonosak az irásban frapánsan tematizált Dr. Doktor Gedeon szenny-színvonalával.
    Természetesen vannak fehér hollószerü kivételek.
    A lényeg mégis a jogi útvesztökben magatehetetlen, a jogalkalmazóknak 99,9 %-ban kiszolgáltatott polgárok anyagi, erkölcsi és etikai kizsákmányolása, elárulása és meggyalázása az „átlagügyvédek“ által.
    Svájcban pl. az ügyvédek jellemzö munkamódszeréhez tartoznak: az ellenfél ügyvédjével való lepaktálás, ami a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a két ellenügyvéd fehér aztalnál beszéli meg rendszeresen, melyik ügyet, melyik nyeri vagy veszti majd el …
    A máik szintén elterjedt módszer, az ügyvédi irodák olyan kompjúterprogrammokkal dolgoznak, amelyek pár száz alap beadványt tartalmaznak és a titkárnönek csak az adott ügy individuális adatait kell beillsztenie. Vagyis miután a kliens távozott, az ügyvéd csak annyit és úgy dolgozik, hogy megadja a titkárnönek melyik kódot adja be a kompjúterbe és milyen nevekkel, adatokkal egészítse ki.

    D. László Ágnes: Ezt a hozzászólást külön köszönöm, kiemelve belőle egy igen fontos gondolatot: “A lényeg mégis a jogi útvesztökben magatehetetlen, a jogalkalmazóknak 99,9 %-ban kiszolgáltatott polgárok anyagi, erkölcsi és etikai kizsákmányolása, elárulása és meggyalázása az „átlagügyvédek“ által.”


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: